2020.06.29. és 2020.08.14.között 7 héten át, 11 turnusban közel 350 kisiskolás gyermek vett részt a
Marcali Város Önkormányzata és a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ által
szervezett ingyenes nyári napközis táborokban. A táborok az EFOP-3.9.2-16-2017-00014 azonosító
számú pályázatból kerültek finanszírozásra, így a tartalmas és változatos programokon a tanulók
ingyen vehettek részt – az idei évben immár harmadik alkalommal.
Az egyes turnusok tematikája a pályázat céljainak megfelelően került kialakításra: a helyi identitás
erősítése, helyi értékek megismerése mellett az alapkompetenciák fejlesztése, az általános műveltség
szélesítése, a művészeti tevékenység gyakorlása, a környezeti- és az egészséges életmódra nevelés is
fontos szerepet kapott. Figyelmet fordítottunk a hátrányos gyerekek integriációjára is, több
turnusban részt vettek hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek.
A márciusi iskolabezárásoknak köszönhetően különösen nagy volt az érdeklődés a nyári elfoglaltságot
és egyben gyermekfelügyeletet is biztosító táborokra, így 4 héten a tervezett turnusok mellé
párhuzamos turnusokat kellett szervezni a jelentkezők kiemelkedően magas száma miatt. Így a
táborok bázisául a megszokott Bernáth Házon kívül az idei évben a Mikszáth Utcai Óvoda épülete is
szolgált.

A táborokban az állandó programok mellett (Városi Fürdő látogatása, fagyizás, mozizás) az idei évben
minden turnusban lehetősége volt a gyerekeknek kipróbálni a MarcLali Játszókuckót. Nagyon
népszerűek voltak az egyes kézműves foglalkozások, de emellett túráztak, sportoltak,
megismerkedhettek a legmodernebb 3D technológiával, videóklippet forgattak és természetesen
sokat játszottak. A Marcali Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai több alkalommal is
tartottak előadást a nyári szünidő- és az internet veszélyeiről, a biztonságos közlekedésről és
fürdőzésről.

A 2020-as nyári szünetben különösen nagy volt az igény arra, hogy a gyerekek közösségben, a saját
korosztályukkal találkozva tartalmas és egyben szórakoztató programokon vegyenek részt. A
visszajelzések alapján a gyerekek nagyon jól érezték magukat és már most várják a jövő évi
táborokat. Az idei szezon még le sem zárul, mi már tervezzük a 2021-es szünidő programjait, ahol a
megszokott időtöltésen kívül újdonságokkal is találkozhatnak a visszatérő táborozók.

Képek

Megszakítás