Az ingyenes nyári tematikus programsorozat második turnusának fő témája az olvasóvá nevelés volt játékos, csapatépítő feladatokkal, kreatív foglalkozásokkal és a város más intézményeinek bevonásával.

Horváth Gabriella gyermekkönyvtáros vezetésével 34 gyermek ismerkedhetett meg a Városi Könyvtár feladataival, működésével, mindennapi életével.

A hét során a táborozók a könyvtárban könyvtárismereti foglalkozáson vettek részt. Megnézhették az intézmény olyan raktárait, irodáit, melyeket egyébként az olvasók nem láthatnak. Sok érdekességet tudhattak meg az épületről és a könyvtár történetéről, védett állományáról. A prezentáció után kipróbálhatták azokat az interaktív könyveket, melyek egy okos eszköz segítségével igazi virtuális élményt nyújtanak. A könyvár gyermekrészlegében Janikovszky Éva munkásságából kaptak ízelítőt. Kiemelten a Kire ütött ez a gyerek? című könyvvel foglalkoztak, melynek feldolgozása során megnézték a műből készült mesefilmet és egy rövid jelenetet, melyet gyerek színészek adtak elő.

Monostori Szilveszter, a Városi Könyvtár igazgatója ismeretterjesztő sétát tartott a gyerekeknek, mely alatt röviden bemutatta a Széchenyi kastély történetét és felhívta a figyelmet több érdekes fára, növényre, melyek az épületet körülvevő parkban találhatóak meg.

A táborban Fábos Edit rendőr főhadnagy, a Marcali Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa előadásában hívta fel a gyerekek figyelmét a nyári szünidő veszélyeire, a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésre, az Internet veszélyeire, valamint a biztonságos fürdőzésre.

Az érdekes tematikus programok mellett volt lehetőség társasjátékozásra, kézműveskedésre, szabad játékra és pihenésre is.

A tábor étkezését a Marcali Központi Konyha kitűnően látta el. Az ott dolgozók mindenben a táborozók segítségére voltak. Köszönet érte!

Képek

Megszakítás