2019-07-29
Az ingyenes, nyári tematikus programsorozat negyedik turnusában, az ötnapos napközis tábor tematikája a gyermekek egészséges testi – és lelki szükségleteinek felmérésére, önmaguk- és mások megismerése, a társas kapcsolatok kiépítése köré épült fel.
Hartmann-né Androsics Erzsébet és Berta Gáborné táborvezetők a hétre összeállított programokkal szerették volna a felhívni a gyerekek figyelmét arra, hogy a mai rohanó és stresszel teli világban a testi- és lelki egészség fontosságának felismerése egyre nagyobb hangsúlyt kap, és hiszik, hogy sikerült ennek a szellemiségnek a magjait a táborozókban elültetni.
A tematikának megfelelően a héten nagy hangsúlyt kapott az egészséges, változatos táplálkozás. A vállalkozó szellemű gyermekeknek lehetőségük volt szemüket bekötve, csak az ízlelésükre támaszkodva több, mint 12 féle különböző zöldséget, gyümölcsöt és csonthéjast megkóstolni. Bátran és lelkesen kóstolgattak és találgattak, és sok gyermek itt jött rá, hogy tulajdonképpen az eddigi előítélete ellenére kedveli az adott ételfélét.
Máskor nemzetközi gasztronómiai utazásra invitálták a gyerekeket, ahol megismerkedtek a ma oly népszerű külföldi ételek eredetével, elkészítési módjával. Cukormentes gyümölcssalátát, kókuszgolyót készítettek, melyet a nap folyamán jóízűen elfogyasztottak. Játékos formában megismerkedhettek autentikus magyar ételekkel, melyek sok esetben a gyermekek számára megmosolyogtató módon, vagy vicces hozzávalókból készültek.
Sor került önismereti játékokra, csoportos és privátabb beszélgetésekre, illetve sort kerítettek mindenki „jóságos manójának” kiválasztására is. Csütörtökön délelőtt mindenki számára készítettek egy szeretetüveget, melyben a gyermekek egymás számára – anonim módon – írtak pozitív gondolatokat és készítettek apró rajzokat. Ezeket az üvegeket lezárták, és a tábor végén mindenki hazavihette a saját névre szóló üvegcséjét.
Az egyhetes tábor alatt a kezdeti ismeretlenből barátságok alakultak, a félszeg beszélgetésekből nagy közös nevetések lettek. A hét végére már egy igazi kis összeszokott csapat alakult ki, melyben a közös játék és nevetés mellett létrejöttek mélyebb kapcsolatok, szorosabb barátságok is. A tábor tematikáját abszolút befogadóan kezelték a résztvevők, és aktívan telt a közös egy hét.
Képek
2019-07-23
Az ingyenes nyári tematikus programsorozat harmadik turnusa egy olyan mesére épült, melyben a főhősök a település területén kutatva megtalálják a város elveszett címerét. A 45 táborozó számára a nyomozásban való részvétel segített megismerni lakóhelyüket Marcalit, kifejezni és erősíteni a városhoz való kötődésüket Kocsisné Buzás Anita odaadó vezetésével.
Hétfőn a Marcali Közös Önkormányzati Hivatal épületében elkezdődött a nyomozós történet, melyben a résztvevők megismerhették a mese szereplőit is, majd megtalálták az első titkos levelet, mely a következő nyomhoz vezetett.
A hét során gyerekek elkészítették a saját MarcLali tábor-os zászlójukat, melyen minden táborlakó kéznyomata is helyet kapott, majd egy újabb rejtélyes üzenet vezette el őket egy régi ódon kúthoz, a tábornak helyt adó Bernáth Aurél Galéria közelében, ahol megtudták, hogy az ellopott címert egy R betűvel kezdődő nevű utcában kell keresnünk.
Másnap Bernáth Aurél mellszobrát felfedezve és a rejtvényt megfejtve, a gyerekek megtudták, hogy az R betűs utca nem virágnevet takar (Rózsa utca) és a címer a 11-es házszám alatt lapul. Az utolsó napon három üzenetet megfejtésével eljutottak a Rákóczi utca 11. szám alá, a Városházára, melynek pincéjéből előkerült az ellopott címer. A megtalált ereklyét a gyermekek átnyújtották Bereczk Balázs alpolgármesternek.
A nyomozások mellett a gyerekek túráztak a Forgách Pincéhez (ezúton köszönjük Horváth Lászlónak, hogy megvendégelte a gyerekeket), fürdőztek, játszótereztek, kézműveskedtek, kipróbálták a saját készítésű MarcLali Dobble kártyát. A sok kaland mellett jutott idő a szabad játékra, sportolásra, szappanbuborék fújásra, pihenésre is.
Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján szülőknek, gyermekeknek egyaránt jó lehetőség a nyári szünidő eltöltésére ez a program-sorozat.
Képek
2019-07-16
Az ingyenes nyári tematikus programsorozat második turnusának fő témája az olvasóvá nevelés volt játékos, csapatépítő feladatokkal, kreatív foglalkozásokkal és a város más intézményeinek bevonásával.
Horváth Gabriella gyermekkönyvtáros vezetésével 34 gyermek ismerkedhetett meg a Városi Könyvtár feladataival, működésével, mindennapi életével.
A hét során a táborozók a könyvtárban könyvtárismereti foglalkozáson vettek részt. Megnézhették az intézmény olyan raktárait, irodáit, melyeket egyébként az olvasók nem láthatnak. Sok érdekességet tudhattak meg az épületről és a könyvtár történetéről, védett állományáról. A prezentáció után kipróbálhatták azokat az interaktív könyveket, melyek egy okos eszköz segítségével igazi virtuális élményt nyújtanak. A könyvár gyermekrészlegében Janikovszky Éva munkásságából kaptak ízelítőt. Kiemelten a Kire ütött ez a gyerek? című könyvvel foglalkoztak, melynek feldolgozása során megnézték a műből készült mesefilmet és egy rövid jelenetet, melyet gyerek színészek adtak elő.
Monostori Szilveszter, a Városi Könyvtár igazgatója ismeretterjesztő sétát tartott a gyerekeknek, mely alatt röviden bemutatta a Széchenyi kastély történetét és felhívta a figyelmet több érdekes fára, növényre, melyek az épületet körülvevő parkban találhatóak meg.
A táborban Fábos Edit rendőr főhadnagy, a Marcali Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa előadásában hívta fel a gyerekek figyelmét a nyári szünidő veszélyeire, a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésre, az Internet veszélyeire, valamint a biztonságos fürdőzésre.
Az érdekes tematikus programok mellett volt lehetőség társasjátékozásra, kézműveskedésre, szabad játékra és pihenésre is.
A tábor étkezését a Marcali Központi Konyha kitűnően látta el. Az ott dolgozók mindenben a táborozók segítségére voltak. Köszönet érte!
Képek
2019-07-09
Az EFOP-3.9.2-16-2017-00014 projekt keretében Marcali Város Önkormányzata és a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ által szervezett ingyenes nyári tematikus programsorozat első turnusában, az ötnapos napközis tábor tematikájával Marcali kisiparos és kézműves hagyományaihoz, épített örökségéhez, neves személyiségeihez kapcsolódott, Samuné Bogyó Hajnalka múzeumpedagógus táborvezető irányításával.
A hét folyamán a gyerekek különféle foglalkozásokon vettek részt a könyvtárban, múzeumban, Korzóban, önkormányzaton. A délutánokat agyagozás, kötélgyártás, kékfestés, rengeteg kreatív foglalkozás, szabad játék (társasok, logikai- és sportjátékok) valamint helytörténeti séta színesítette.
A tartalmas hét során a napi háromszori étkezést a Marcali Központi Konyha szolgáltatta, s két alkalommal fagyizhattak is a gyerekek.
A felújított és a tábor hetében átadott Bernáth Aurél Galéria és parkja kiváló helyszínül szolgált a tábornak, melyet a gyerekek örömmel vettek birtokba.
Képek
2019-04-29
Ingyenes nyári tematikus táborok előzetes igényfelmérése
2018 nyarán 181 általános iskolás diák táborozott a Marcali Város Önkormányzata és a Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ által szervezett ingyenes napközis táborokban. A tavalyi népszerűségre való tekintettel idén is szeretnénk megkönnyíteni a szülőknek iskolás gyermekeik nyári elhelyezését.
Marcali Város Önkormányzata 2019. július 1. és augusztus 16. között 7 héten át tartja ingyenes tematikus nyári táborait. A heti turnusok során a gyerekek ismereteik bővítése mellett kézműves- és sportfoglalkozásokon, filmvetítésen vehetnek részt, megismerhetik a város közintézményeinek és vállalatainak munkáját. A nyári forróságban a Városi Fürdő medencéi hűsítik a résztvevőket. A gyerekek számára napi háromszori étkezést és PI-vizet biztosítunk.
Várjuk azon 7-14 év közötti, marcali lakhellyel rendelkező gyerekek jelentkezését, akik részt szeretnének venni a tematikus nyári táborokban.
A jelentkezéseket a gyerek nevének és a turnus dátumának megadásával az efopiroda@marcali.hu e-mail címre, valamint az 501-035 telefonszámra várjuk.
2018-08-18
A Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban a nyári táborok zárásaként szerveztek egész napos programot. Zsúfolásig telt a strand, ahol 10:30-kor az Alma együttes koncertjével vette kezdetét a jó hangulatú rendezvény.
Legutóbbi hozzászólások